Clark

Gyors ajánlatkérés
targoncaalkatrészekre

Keressen minket az alábbi
elérhetőségek bármelyikén.

 Clark történelem

Clark targonca alkatrész

A Clark targoncák múltja egészen az 1917-es évig nyúlik vissza, ekkor építették az első belső égésű motorral szerelt anyagmozgatójukat, az úgynevezett „Tructractor”-t. Ezt a gépet az Egyesült Államokban, Buchanan-ben a Clark Equipment Company alkalmazottai építették kizárólag belső használatra, nem rendelkezett emelő funkcióval sem, de az üzem látogatóinak annyira megtetszett, hogy megkérték a céget készítsen belőle nekik is. Így 1918-ra 8 újabb ilyen anyagmozgató készült el, ez a szám 1919-re már több mint 75-re emelkedett.

1919-ben alakult meg a Clark Tructractor Company a  Clark Equipment Company részlegeként, a ma is működő Clark Material Handling Company ennek a közvetlen leszármazottja. Az elkövetkező időszakban a cég újabb és újabb anyagmozgatókat, vontatókat gyártott, olyan forradalmi újításokat bevezetve, mint a fogaskerekes emelést kiváltó hidraulika.
1924-ben jelenik meg a cég első „hagyományos” homlokvillás targoncája az úgynevezett Daut típus, ez volt a világ első olyan belsőégésű motorral szerelt targoncája, ami az emeléshez láncot és kábelt használt.
A második világháborúra a gyártás olyan méreteket ölt, hogy a Clark gyártja a hadsereg igényeinek megfelelő emelőgépek és vontatók majdnem 90 százalékát. Ennek köszönhetően a Clark vontatók és targoncák úgy elterjedtek a szövetségesek uralta területeken, hogy a Clark és a targonca szó szinte eggyé vált. Ekkor főleg a háborús igények kielégítésére termeltek, de a fejlődés ezen időszak alatt sem állt meg.
Ennek a fejlődésnek az egyik eredménye az 1948-ban bemutatott úgynevezett Dynatork Drive, ami egy újfajta elektromágneses erőátviteli berendezés volt a motor és a sebességváltó között, a száraz súrlódásos kuplung helyettesítésére.

Az 1948-as év, jelentős abból a szempontból is, hogy ekkor jön létre az első tengerentúli üzeme a cégnek az ausztráliai Sydney-ben, ahol licensz megállapodást köt a Tutt-Bryant Limited nevű céggel.
Az 1950-es évben a cég belép az európai piacra, köszönhetően annak, hogy szerződést köt a német Schultz-Stinners of Essen-el.
A Clark 1953-ban kezdi el a gépeit hidraulikus erőátvitellel felszerelni, ez az úgynevezett Hydratork rendszer.  Három évvel később bejelentik a Clarklift gépcsaládot, ami rendelhető volt belsőégésű motorral vagy elektromos hajtással is, illetve választható volt a fúvott vagy tömör abroncs. Ez az első targonca, amin úgynevezett „duplex” emelőoszlopot alkalmaznak. Ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a gépek emelési magassága, illetve a stabilitásuk is javult.
1959-ben létrehozzák az első dél-amerikai üzemet Brazíliában. A folyamatos innovációnak köszönhetően a Clark az első gyártó, aki minden targoncájába beépíti a teher visszaesés gátlót és a túlemelés gátló rendszert, mindezt már 1964-ben.
1967-ben bemutatják a TW15/20 típuscsaládot, ami az első három kerekes elektromos targonca az USA-ban, ez a megoldás jelentősen javítja a targonca manőverező képességét. A következő évben bemutatják a C500-as típus családot, amivel a Clark belép a nehéz emelőgépek piacára, ez a gépcsalád 2 000 fonttól egészen 80 000 font súlyig képes emelni.
Az 1970-es évek elején kezdik gyártani az állítható feszültségű (ezt is) elektromos targoncát, amely teljesítménye jól szabályozható, ennek köszönhetően még precízebb munkavégzésre alkalmas. Valamint ekkor kerülnek gyártásra a Georgetown-i üzemben az első szűkfolyosós vezetőállásos elektromos targoncák.

1976-ban a Clark legyártja az 500 000. targoncát, ami egy C500-50-es. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy ezt a gépet a cég a Western Michigan Egyetemnek ajándékozta és a mai napig használják.
Az 1980-as években indul el az a folyamat, amikor már nem csak a gépek minél hatékonyabb működése a szempont, hanem a vezető kényelme és biztonsága is. Ezen szemlélet elterjedésének eredménye a Clark biztonságos ülés áttervezési programja, mellyel a cég úttörőnek bizonyult. Ezt az újítást a cég minden Clark targonca tulajdonosnak ingyenesen elérhetővé tette, s érdekességként megemlíthető, hogy nem csak a tulajdonosoknak, hanem minden targoncát gyártó cégnek is ingyenesen elérhető volt ez az új szabadalom.

Clark Genesis 2-es modell 2001 környékéről

A biztonság jegyében kerül bevezetésre, a Clark-nál elsőként, hogy minden géphez adnak a biztonságos üzemeltetéshez kézikönyvet, ekkor már 1990-et írunk. Szintén ebben az évben kerül bemutatásra a sűrített földgázzal) működő targonca, amiben szintén a Clark az első, ez fontos lépés a gazdaságosan működtethető és minél kevesebb káros anyagot kibocsátó targoncák felé.
1994-ben jelenik meg a Genesis model család, ami fontos újításokat tartalmazott annak érdekében, hogy a kezelő munkakörülményeit még jobbá tegyék.

A Clark 1997-ben gyártja le az egy milliomodik targoncáját, s ebben az évben kerül bevezetésre az ISO 9001 minőségügyi rendszer a világ targonca gyártói közül a Clark-nál elsőként.
A cég 1998-ban lép be az ázsiai piacra, a koreai Samsung targonca részlegének megvásárlásával, ennek következtében létrejön a Clark Material Handling Asia. A leányvállalat egy új üzem megnyitásával kezdi meg a működését a koreai Changwon-ban.
1999-ben egy olyan alkatrészraktár kezdi meg a működését, ami a kor legmodernebb raktártechnikájával van felszerelve, és stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően minden rendelést ki tud szolgálni, a hét minden napján.

A cég 2003-ban ünnepli a száz éves fennállásának évfordulóját, de már egy új tulajdonos alatt, mivel a Young-An Hat Company felvásárolja a Clark Material Handling Company-t és a Clark Material Handling Asia-t is. A felvásárlással nem áll meg a fejlődés; új központ nyílik Németországban, Brazíliában, és az USA-ban is, illetve 2006-ban egy új ázsiai gyárat adnak át a kínai Qingdao-ban. Mindemellett az amerikai gyártást sem szűntetik meg. Ebben az időszakban több új modellt is bemutatnak; 2006-ban a GEX20/30 elektromos emelőtargoncát, ami a mozgékonyságával emelkedett ki, illetve 2007-ben a C60/80 nagy teherbírású modellt, ez a gép „tereptargonca” ként került be a köztudatba, köszönhetően annak, hogy tökéletes megoldás volt az olyan helyeken, ahol nem biztosított a megfelelő talaj felület.

2007-ben tartotta a cég a 90. évfordulóját annak, hogy targoncákat gyárt.

2011-ben egy új gyár építését kezdték meg Mexikóban, emellett növelték a gyártási kapacitást a kínai üzemben, valamint bejelentik a CTX 40/70-es új vontató modellt.
Mára a nagy múltú cég jelentősége csökkent valamelyest, de még így is benne van a világ első 20 targonca gyártójának listájában. Érdekeségként érdemes megemlíteni, hogy 2011-ben megjelentettek egy telefonos alkalmazást, ebből talán látszik, hogy nem adták fel, és még mindig törekednek az újításokra, a folyamatos megújulásra.

Vállalkozásunk rendelkezésére áll Clark targonca alkatrészek szállításával is.

Targonca alkatrészek - Clark
Támogatásaink
Támogatásaink