Steinbock

Gyors ajánlatkérés
targoncaalkatrészekre

Keressen minket az alábbi
elérhetőségek bármelyikén.

Steinbock történelem

Steinbock targonca alkatrész

Mióta 1922-ben két vállalkozás összeolvadásával létrejött a München melletti Moosburgban a Steinbock AG, sok anyagmozgatási mérföldkő, és remek targoncák fűződnek a gyártó nevéhez, de sajnos az önálló márka mára megszűnt. A Steinbock Boss gépek közül még ma is sok dolgozik megbízhatóan magyarországi telephelyeken.

A Steinbock vállalatot négy alapítója keresztelte el, az elnevezés a bak csillagjegyre utal, ami az asztrológiai jegye volt a legidősebb alapítónak. A vállalat kezdetekben mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozott, de gyorsan kiegészítették tevékenységüket különböző hidraulikus emelők gyártásával.

1929-ben már az emelők gyártása a fő tevékenysége a vállalatnak, ekkor már 122 alkalmazottat foglalkoztat. 1934-ben pedig a Steinbock világelső az autóemelők tervezésében, és gyártásában.

1943-ban a Steinbock megépíti az első német elektromos targoncát. A targonca megmarad prototípusnak, a háború miatt nem kerül gyártásba. 1949-benlegyártják az első szériában gyártott elektromos targoncákat a cégnél. Pár évvel később már elkészülnek az első robbanómotoros targoncák is, emellett a Steinbock már adaptereket is gyárt.

1955-ben mutatják be a mérföldkőnek számító „Piccolift” elektromos háromtámaszú targoncát. A targoncát az Egyesült Államokban is gyártották. A 60-as évek elején újabb Steinbock gyárak nyílnak Írországban, és Németországban. A 60-as évek végén már a legmodernebb teszteknek vetik alá az elkészült targoncákat, ahol minden szempontból vizsgálják azokat.

1976-ban lép be a Steinbock a raktári gépek piacára, a népszerű háromtámaszú elektromos targoncájára alapozva, de magasraktári gépeket is kínál már. A következő években a Steinbock igyekezett minél komfortosabb gépeket gyártani, ennek eredménye lett az 1980-ban kiadott Steinbock Eurosprint, ami az első robbanómotoros targonca volt, aminek 80 dB alatt volt a zajszintje.

1983-ban a Steinbock beolvad a nemzetközi Boss csoportba. A nagyvállalatnak gyárai vannak Spanyolországban, Angliában, és Németországban, és az anyagmozgató gépek talán legszélesebb körű palettáját kínálja.

1984-től a Steinbock Boss az addigi üzletpolitikáját megváltoztatva magánkézben lévő cégeknek adta ki a gépek értékesítését.

1994-ben a Jungheinrich megvásárolta a Steinbock és Boss csoportot. A Jungheinrich a teljes termelést Németországba vitte, bezárva a külföldi gyárakat. A Steinbock márka központja, a Moosburgban megmaradt. A Jungheinrich 2000 körül úgy döntött, hogy csak a Jungheinrich márkanév alatt hozza forgalomba a gépeket, a Steinbock értékesítési hálózatával kötött szerződéseket felmondta, és mindenhol a gyári Jungheinrich képviseletek kezébe adta a forgalmazást.

A Magyarországon fellelhető gépek döntő része a 80-as, 90-es évekből származik, ezek a maguk nemében mind jó targoncák.

Targonca alkatrészek - Steinbock
Támogatásaink
Támogatásaink