A bolgár targonca legendája

Gyors ajánlatkérés
targoncaalkatrészekre

Keressen minket az alábbi
elérhetőségek bármelyikén.

Ha a bolgár targoncagyártás történetét kutatjuk, akkor sajnos kevés információt, szinte csak kronológiai felsorolást találunk róla.

Az 1950-ben Vaszil Kolarovról elnevezett üzemet alapítottak Bulgáriában -a nevezett elvtárs halálnak évében az ő emlékére nevezték el- a szocialista relációban gyártott teherautók üzemszerű felújítására, minthogy saját gyártású nem volt. Az ország teherautó ellátására a csúcsra járatott üzemben 3500 db-ot is felújítottak évente.
1965-ben a KGST „leosztotta a lapokat” a tagállamok között. Az amúgy iparában szegény Bulgária kapta (nyerte meg) a targoncagyártást. Be is mutatták a nyilvánosságnak az 1965 május 1-ji felvonuláson a bulgár ipar első remekét, a BV2733 benzinüzemű targoncát volt, ami nagyon hasonlított a 20 évvel korábbi amerikai targoncákra.

Az első bolgár targonca

Az első bolgár targonca

A BV utal arra, hogy ez egy benzines targonca, de hogy a számok mit jelentenek a bulgár targoncák típusjelzésében, azt máig nem sikerült megfejteni. A leosztott feladatnak megfelelően a fejlesztés beindult és elkezdték a bulgár targoncákkal feltölteni a KGST országait. Ezzel párhuzamosan szabályozással visszaszorították a többi tagország ígéretes targonca gyártását. Ez nem sikerült teljesen mindenütt. A magyar gyártást teljesen megszüntették, pedig a kezdeti fogyatékai ellenére a DET2-től már versenyképes lett volna, abban az esetben, ha továbbfejlesztik. Azért voltak „renitensek” mint az NDK, ahol előbb voltak automata erőátvitellel készült targoncák, és a Csehszlovák DESTA, amit akkoriban csak kivételes magyar vállalatok vásárolhattak, emellett pedig a Néphadsereg volt ellátva vele.

Két évvel később 1965-ben elkészültek az első elektromos targoncák. Igaz egyelőre vontató, azaz platós targoncák voltak. Eléggé primitíven működtek: a sebesség szabályozása teljesen egyszerű, a vezető egy kereket a megfelelő irányba forgatott, így egy henger palástján különböző hosszúságú réz csúszóérintkezők az álló érintkezőkhöz érintkezve különböző ellenállás szakaszokat kapcsoltak az egyenáramú motor áramkörébe. Körülbelül így működtek a 19. század végén a villamosok.

Egy ideig csak a gyár névváltozása volt esemény, 1967-től Record, 1977-ben Balkancar-Sofia, majd 1993-tól pedig Balkancar Record volt.

A fejlesztés meghozta az eredményt. 1979-ben elkezdődőtt a Record II. család gyártása.

02

Ezek a targoncák automatikus erőátvitellel és szervókormánnyal voltak szerelve. A 80-as években már nyugatra is irányult a gyártás.

A nyugati gyártósor egy világos, korszerű, tiszta csarnokban működött, a Record II különböző típusait eredeti Perkins és Mercedes motorokkal, BorgWarner váltóművel és Bosch vagy Rexroth hidraulikával, panoráma oszloppal szerelték.

A sorban balról az első egy ilyen, nyugati piacra szánt targonca

A sorban balról az első egy ilyen, nyugati piacra szánt targonca

Itt egy pár szót ejtsünk az emelőoszlop gyártásról. Bulgária iparának egyik jelentős területe volt az acélgyártás. A nyolcvanas évek végén korszerű emelőoszlop gyártó sort üzemeltetett a gyár. Több neves targoncagyártó is készíttette itt az oszlopokat.

1993-ban megkezdődött a Balkancar Record Europa M sorozatgyártása. A gyártás fokozatosan fejlődött, majd 94-ben érte el a 4316 db-os éves csúcsot. 1997-ben megjelentek az angol, spanyol, olasz és német piacon is.

Egyre változatosabb volt a termékpaletta. A Ford gáz- vagy dízelüzemű 1,6 tonnás gépektől a 8 tonnás turbódízel VAMO 3900 motorral hajtott hidrosztatikus targoncákig tartott a kínálat teherbírásban, de a magasabb minőséget képviselő sredeci típusok és a kevésbé igényes pleveni gyártmányok is megfértek rajta.

Balkancar  8 tonnás hidrosztatikus  targonca VAMO turbódízel motorral

Balkancar 8 tonnás hidrosztatikus targonca VAMO turbódízel motorral

1992-ben kezdődött el a RECORD2 S család gyártása. Ezek a gépek formailag, megjelenésben akár versenyképesek is lehettek volna, ha a műszaki tartalom is követte volna a forma megújítását. Banális műszaki hibák gátolták az eladhatóságot. A Balkancar Hungary Kft. a bolgár állami és magyar bolgár magánszemélyek vegyes tulajdonú cégének szerelőinek rengeteg munkát jelentettk a garanciális hibák. A 0-revíziók is a targonca szinte egészére ki kellett terjedjenek, az alacsony színvonalú összeszerelés miatt. Legjellemzőbb hibák voltak a hibás rozsdás fékhengerek, a nyomatékmódosító körömtörése, a váltó sarlós szivattyú szimmeringjének tömítetlensége.

A nyugati gépekkel szembeni árelőny és a márka ismertsége miatt még jól eladhatóak voltak.

2003-ban az elektromos targoncák új fejezete kezdődött. Curtis elektronikával szerelték a gépeket és a használhatóságuk kezdte elérni az elfogadható szintet. Sajnos a mechanikai egységre nem terjedt ki a fejlesztés.

A kezdeti időktől elég változatos volt az elektromos targoncák kínálata. A gyalogkíséretű géptől a tolóoszloposig minden fajtában volt néhány típus. Ezek a nem túl fejlett elektromos vezérlő rendszerüktől eltekintve strapabíró targoncák voltak. A legkedveltebb az EV687-nek egy hibája volt: a teljesen mechanikus kormányzása, annak ellenére, hogy egy igen terjedelmes 80 voltos akkut cipelt magával.

EV 687 elektromos targonca

EV 687 elektromos targonca

Sajnos a rendszerváltás Bulgáriában is ugyanazt hozta mint hazánkban. Elsőként a motorgyártásért felelős VAMO gyárat privatizálták, és a helyét eladták bevásárló központnak.

A VAMO gyár bontása

A minőséget élőállító nyugati gyártósort megszüntették, bezárták a nyugati képviseleteket.

Államadóság ellentételeként a magyar tartozás megfizetésére ekkor még rengeteg RECORD S targonca érkezett Magyarországra. Több száz kelt el évente, de a bolgár állam kivásárolta a magánszemélyek tulajdonrészét, majd felszámolta a Balkancar Hungary-t.

RECORD 2 SR Dízel terepjáró targonca a jelen időkben

RECORD 2 SR Dízel terepjáró targonca a jelen időkben

Ma is gyártanak bulgár vállalkozók targoncát. Az európai piacra Deutz motorral,a szovjet utódállamok és oroszországi eladásra korszerű MTZ motorral, minőségi erőátvitellel és hidraulikával, igaz nyugati árszínvonalon.

 

A nagyszámú magyar üzemeltetésű bolgár targoncákból még igen sok dolgozik ma is.

A mindenkori előnye megmaradt, az olcsó alkatrészek és karbantartási igénytelensége, könnyű javíthatósága. Ezek tették legendává.

Értékelés
Időpont
Megjegyzés
-
Értékelés
51star1star1star1star1star
Targonca alkatrészek - A bolgár targonca legendája
Támogatásaink
Támogatásaink